Karrier
Rólunk
Kapcsolat
Felhasználási feltételek
Karrier

A Proteus Consulting kétszeresen is egyedülálló informatikai  tanácsadó és auditor cég a magyar piacon: egyrészt, mert nem foglalkozunk kereskedelmi és viszonteladói tevékenységgel; másrészt azért, mert kifejezetten leszűkített ügyfélkörnek pontosan meghatározott problémáira kínálunk megoldást.

Ez a stratégia a szakmai hitelességünket és ázsiónkat jelentősen megnövelte az utóbbi években, ezért folyamatosan kell keresnünk szakembereket a következő pozíciókba:

 

IT kockázati tanácsadó

Junior IT kockázati tanácsadó

Gyakornok (hallgatóknak)


Feltette már önmagának a kérdést:
"Hogyan képzelem a munkámat 3-5 év múlva?"

- Multis rabszolgatartómnak szeretném húzni az igát, vagy inkább egy olyan cégnél dolgozni, ahol a közös munka egyben kölcsönös befektetés is egymás jövőjébe?

- Egész életemben a bérből és fizetésből élők táborát szeretném gyarapítani, vagy inkább tulajdonostársként is élvezném munkám gyümölcsét?

- Uniformizált és merev gondolkodású munkahelyen szeretnék dolgozni, vagy inkább olyan helyen, ahol a nem csak nekem kell idomulni a céghez, hanem az is alkalmazkodik hozzám?

 

Legyen a munkatársunk!

Nálunk olyan szakmailag inspiráló, családias hangulatú munkahelyen dolgozhat, ahol a jó hangulat és a kreativitás ugyanolyan fontos, mint a tudás.

Győződjön meg róla személyesen!

 

Proteus Consulting - értékek és munkahelyi légkör

A Proteus Consulting méretéből adódóan egészen más értékeket és lehetőségeket tud nyújtani egy munkavállaló számára, mint egy multinacionális vállalat. A légkör sokkal személyesebb, itt még a cég tud alkalmazkodni a munkatársaihoz, és nem fordítva, mint a nagyvállalatoknál.

Az igazán tehetséges munkatársak nagyra értékelik azt a szabadságot, önállóságot és személyes bánásmódot, amiben részesülnek a munka során, és munkahely helyett inkább alkotó közösségnek érzik a Proteus Consultingot.

Az alapítók víziója és a megvalósított üzleti modell olyan stabil növekedést teszt lehetővé (2007-ben +50%; 2008-ban időarányosan már további +50%), ami elsősorban nem a humán erőforrások nagyarányú mennyiségi bővítésével érhető el, így ezek az értékek hosszú távon is megőrződnek.

A hangsúly a feladatok, projektek legalább az ügyfél elvárásainak teljes mértékben megfelelő (de inkább azt meghaladó) teljesítésén van -- ebben azonban nem engedünk kompromisszumokat sem szakmailag, sem egyéb módon. A cég sikeres piaci szereplésének hátterében pontosan ez a kompromisszummentes szakmaiság, a specializáció, továbbá szakembereink magas szintű képzettsége és gyakorlata áll.

 

Munkatársak fejlesztésének alapelvei

A Proteus Consulting rendkívül büszke munkatársai szakmai képzettségére és tapasztalatára. Nálunk minden tanácsadó rendelkezik az elismert nemzetközi minősítésekkel és az elvárt szakmai tapasztalatokkal, mert erősen támogatjuk a folyamatos szakmai képzésüket. A cég két tulajdonosa ebben jó példával jár elöl, szinte folyamatosan tanulnak valamilyen egyetemen, szakképzési intézményben, valódi "tudáshalmozók".

A cég valóban befektet a munkatársakba, és nagyon erős, pozitív csapatszellem érezhető az kollégák között, akik támogatják egymást, és megosztják egymással tapasztalataikat.

 

Kiválasztás folyamata

A kiválasztás folyamata átlagosan 4-6 hetet vesz igénybe, de bizonyos pozícióknál ettől lehet eltérés, hiszen a jelölttel szemben támasztott követelmények, illetve a jelentkezők száma jelentős különbséget mutathat az egyes állásajánlatok esetében.

A beérkezett pályázatokat a jelentkezési határidő lejárta után értékeljük, majd a kiválasztott jelölteket telefonon értesítjük és megbeszélünk velük egy időpontot a kiválasztás következő fordulójához, ami interjú, vagy Értékelési Központ. Ez általában a jelentkezési határidőt követő 1 héten belül megtörténik.

A folyamat általában két-három fordulós és minden forduló értékelésekor a legjobb jelölteket, telefonon értesítjük és hívjuk be a következő személyes találkozóra.

Végül a kiválasztási folyamat utolsó lépéseként a kiválasztott pályázónak, vagy pályázóknak ajánlatot teszünk, illetve az összes jelentkezőnek írásban értesítést küldünk.

Kérdés esetén a megadott elérhetőségeken számíthat segítségünkre.


IT KOCKÁZATI TANÁCSADÓ

Feladat

 

Informatikai kockázatkezelési projektek önálló menedzselése és szakmai feladatainak elvégzése (kockázatfelmérés és -elemzés, kontrollkörnyezet megtervezése, folyamatok és eljárások kialakítása, szabályzatok írása)

Elvárások

 

Felsőfokú informatikai végzettség ("üzleti fertőzéssel") vagy felsőfokú közgazdasági végzettség ("informatikai fertőzéssel")

CISA és/vagy CISM minősítés

Legalább középfokú angol nyelvtudás

1-4 év tapasztalat informatikai kockázatkezelési projektek "közelében"

Szakmai elhivatottság

Egyéb (előnyök)


Mélyebb IT-ismeretek (operációs rendszerek, hálózatok, adatbázis-kezelők, üzleti alkalmazások)

CARISMA vagy más hasonló jellegű kockázatkezelési szoftver ismerete

Folyamatmodellező szoftver (ARIS, ViFlow vagy hasonló) ismerete

Informatikai menedzsment szabványok alkalmazásában (CobiT, ITIL stb.) való jártasság és minősítések

IT kockázatokkal kapcsolatos jogi környezet ismerete (pénzintézeti és adatvédelmi jogszabályok, PSZÁF-anyagok)

Ügyféloldali tapasztalatok, elsősorban pénzintézeti területen

Működési kockázatok kezelésével kapcsolatos tapasztalatok

Jogi érdeklődés (végzettség), igazságügyi szakértői minősítés

Felsőfokú angol nyelvtudás

Amit kínálunk

 

Stabil, a teljesítménytől is függő jövedelem

Notebook, telefon, gépkocsi

Komoly szakmai fejlődési lehetőség

Folyamatos szakmai képzések

Egy üzletág önálló irányítása, 3-5 év után üzlettárssá válás

Munkavégzés helye  központ Budapest, munka országosan

Munkaidő  főállás

Munkába állás kezdete   azonnal

Jelentkezés: Amennyiben képesnek érzi magát e munkakör betöltésére, várjuk pályázatát (fénykép, motivációs levél, magyar és angol nyelvű önéletrajz) a karrier@proteus.hu e-mail címre, a tárgy mezőben "IT kockázati tanácsadó pályázat"-ként megjelölve.

Kérjük, motivációs levelét közvetlenül az emailbe, önéletrajzát pedig csatolt word fájlba írja!


JUNIOR IT KOCKÁZATI TANÁCSADÓ

Feladat

 

Informatikai kockázatkezelési projektek szakmai feladatainak elvégzése (kockázatfelmérés és -elemzés, kontrollkörnyezet megtervezése, folyamatok és eljárások kialakítása, szabályzatok írása)

Elvárások

 

Felsőfokú informatikai végzettség ("üzleti fertőzéssel") vagy felsőfokú  közgazdasági végzettség ("informatikai fertőzéssel")

Legalább középfokú angol nyelvtudás

Szakmai elhivatottság az IT kockázatkezelési szakma és tanácsadás iránt

Egyéb (előnyök)


Mélyebb IT-ismeretek (operációs rendszerek, hálózatok, adatbázis-kezelők, üzleti alkalmazások)

CISA és/vagy CISM minősítés (vagy sikeres vizsga)

Folyamatmodellező szoftver (ARIS, ViFlow vagy hasonló) ismerete

Informatikai menedzsment szabványok (CobiT, ITIL stb.) ismerete

Informatikai vagy egyéb tanácsadási tapasztalat

Jogi érdeklődés (végzettség), igazságügyi szakértői minősítés

Felsőfokú angol nyelvtudás

Amit kínálunk

 

Stabil, a teljesítménytől is függő jövedelem

Notebook, telefon

Komoly szakmai fejlődési lehetőség

Folyamatos szakmai képzések

Munkavégzés helye  központ Budapest, munka országosan

Munkaidő  főállás

Munkába állás kezdete   azonnal

Jelentkezés: Amennyiben képesnek érzi magát e munkakör betöltésére, várjuk pályázatát (fénykép, motivációs levél, magyar és angol nyelvű önéletrajz) a karrier@proteus.hu e-mail címre, a tárgy mezőben "Junior IT kockázati tanácsadó pályázat"-ként megjelölve.

Kérjük, motivációs levelét közvetlenül az emailbe, önéletrajzát pedig csatolt word fájlba írja!


 

GYAKORNOK

Gazdasági vagy műszaki informatika szakos, felsőbb évfolyamba járó hallgatók számára.

 

Érdekel az IT kockázatok menedzselése, az informatikai biztonsági tanácsadás, az IT audit?

Ezen a területen szeretnél szakmai karriert építeni? Esetleg már meg is van a CISA vizsgád, de a minősítés megszerzéséhez szakmai referenciát szeretnél gyűjteni?

Szeretnél ezen a területen saját tapasztalatokat szerezni, látni, hogy miként oldja meg ezeket a problémákat egy nagybank? Vagy egy kis brókercég? Vagy egy biztosító?

Szeretnéd a gyakorlatban is kipróbálni, hogyan működnek élesben azok a szabványok és módszerek, amelyekről az előadásokon tanultál, amiből vizsgáztál?

Szeretnél valódi, életszagú szakdolgozatot/diplomadolgozatot írni, valós problémák megoldásával foglalkozni?

Szeretnél a tanulás mellett nem csak tapasztalatokat, de pénzt is keresni?

 

Gyakornoki programunk

6 hónapos programunk keretében "on the job" tréning jelleggel lehetőséget biztosítunk számodra, hogy a folyamatban lévő projektek, feladatok végrehajtásában a gyakornok csapatunk részeként, de önállóan oldjon meg részfeladatokat.

Programunk lehetővé teszi, hogy testközelből ismerd meg az IT kockázati tanácsadást, sokéves tapasztalattal, nemzetközi minősítésekkel rendelkező tanácsadóktól leshess el szakmai fogásokat.

A gyakornoki programban való részvétel heti 10-20 óra elfoglaltságot jelent, ezen felül lehetőséged van az általunk javasolt szakdolgozati témák feldolgozására, amihez külső konzulenst biztosítunk.

A kiemelkedő teljesítményt nyújtó gyakornokok számára junior IT kockázati tanácsadói állást ajánlunk.

 

Feltételek és jelentkezés

Gyakornoki programunkba legalább középfokú angol nyelvtudással rendelkező, gazdasági vagy műszaki informatikai szakon felsőbb évfolyamra járó hallgatók jelentkezését várjuk.

További szükséges feltétel a megbízhatóság és a szakmai elhivatottság.

Amennyiben képesnek érzed magad a programban való részvételre, várjuk pályázatodat (fénykép, motivációs levél, magyar és angol nyelvű önéletrajz) a karrier@proteus.hu e-mail címre, a tárgy mezőben "Gyakornok"-ként megjelölve.

Kérjük, motivációs leveledet közvetlenül az emailbe, önéletrajzodat pedig csatolt word fájlba írd!